Álmot éltem át, egy szép dal volt a világ,
A szó is benne jó és az élet szőtte át,
Aki éppen arra járt, saját új sort hagyott rá,
Így lett végtelen ez a dal és a Világ. Re
Rég veled ébredek, álmodok szépeket
Eljátszom, hogy a gond tovaszáll.
Csak várom és nézem a szép színes képeket,
Mért nem jön az az új csoda már?
A vándor arra járt, hol a dal már messze szállt,
s ha hallott egy hamis szót , mi a lelkéig hatolt.
Csalódottan tovább állt, csak a régi dalra várt,
Egy nap békét hoz talán, s újra szép lesz a Világ.
Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha szerelem ez, minő, miféle?
Ha jó, miért van oly halálos éle?
Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?
Miért sírok-rívok, önként, ha égek?
S ha kénytelen, mit ér a könnyek éje?
Élő halálnak kéjes szenvedése,
miért ölelsz, ha én egyet nem értek?
S ha egyetértek: nincs ok fájdalomra.
Mély tengeren, kormánytalan bolyongok
egy gyönge bárkán, összevissza szélben.
Tudásom oly kevés, a bűnöm oly sok,
hogy nem tudom magam se, jó mi volna:
fázom hő nyárban, s égek puszta télben.